Kerékpáros közlekedés
A kerékpározás a falvakból és kisvárosokból mára a nagyvárosokban is fokozatosan terjed, mint divatos és könnyen hozzáférhető mindennapi közlekedési eszköz. Az Y generáció nagymértékben megváltoztatta a városi mobilitás hagyományait. Előretör a közösségi közlekedés és a kerékpározás, amely változást a közlekedés-tervezőknek is indokolt követniük. A biciklizés speciális követelményeket állít a meglévő infrastruktúra elé, melyhez a szabályozásnak is alkalmazkodnia kell.
A TRENECON nagy tapasztalattal rendelkezik a kerékpáros infrastruktúra és rendszerek területén. Ez részben a dán gyökereknek – a COWI AS közlekedéstervezőivel együttműködve első kézből gyűjtött ismereteknek – is köszönhető. Mérnökeink nemzetközi tapasztalataikat kamatoztatva vállaltak részt a hazai kerékpáros közlekedés szabályozásának kidolgozásában, tervezési irányelvek megfogalmazásában. Hozzánk fűződik a legnagyobb hazai közösségi kerékpáros rendszer – a MOL Bubi – tervezése a koncepciótól a műszaki specifikáción át (melyet egyébként mintaként használtak fel például a győri rendszer beszerzésénél is) egészen a közbeszerzéshez szükséges műszaki dokumentációig.
Cégünk teljeskörű szolgáltatást nyújt a kerékpáros fejlesztés minden fázisban: a koncepciótól a tervezésen át, a projekt előkészítéséig, egészen a kivitelezésig. A kerékpáros fejlesztések EU pályázatait, az infrastruktúra út és forgalomtechnikai, valamint mélyépítési terveit, a kerékpáros rendszerek és eszközök specifikációját, a környezetvédelmi és közgazdasági elemzéseket egyaránt házon belüli szakembereink készítik.
Szolgáltatásaink:
Kerékpáros rendszerek tervezése
Kerékpáros hálózati terv készítés
Kerékpáros infrastruktúra tervezés (kerékpárút, kerékpársáv, kerékpár parkoló vagy pihenő)
Kerékpárosbarát forgalomtechnikai megoldások, közlekedésbiztonsági audit
Kerékpáros pályázatírás
Kerékpáros kiadványok